METEORITOK GYŰJTÉSE MÁGNESSEL

A metorok a világűrből nagy sebességgel a Föld légkörébe belépő testeknek a Föld felszínére hullott maradványai. A nagyobb (legalább 0,1 mg tömegű) részecskék az átlagosan 90-130 km-es magasságban a légkör gázaival ütközve felizzanak, és az ún. „hullócsillag” jelenséget okozzák. A felizzás következtében anyaguk többnyire teljesen elfogy. 

A meteoritoknak három főtípusát különböztethetjük meg:

1. Vasmeteoritok (vas 89,7 %, nikkel 9,1 %). Főként vasat és kb. 20%-ig terjedő mennyiségű nikkelt tartalmaznak. 

Többségük nyolclapú – oktaéder – kristályszerkezetet mutat (oktaedritek). Jóval ritkábbak a hatlapú (nikkelszegény) hexaedritek. Az ataxitok sem nyolc-, sem hatlapú kristályszerkezetet nem mutatnak. 

2. Kő-vas meteoritok (vas 49,5 %, nikkel 5 %). Vas, nikkel és kobalt mellett szilíciumot, magnéziumot és oxigént is tartalmaznak. 

3. Kőmeteoritok (25,6 %, nikkel 1,1 %). Anyagi összetétele a földkéreghez hasonló. Főként oxigént, magnéziumot, szilíciumot, vasat és nikkelt tartalmaznak.

Mikrometeorok: azok a parányi részecskék, amelyek mérete és energiája nem elegendő fényjelenség előidézéséhez. Átmérőjük 0,1 mm-nél kisebb, átlagosan mintegy 4 mikron (0,004 mm), míg tömegük 0,002 mg-nál nem nagyobb.

A mikrometeoritok parányi méretük ellenére olyan gyakorisággal érkeznek Földünkre, hogy naponta mintegy 1000 tonnával növelik a Föld tömegét (ami évente megközelítőleg az Eiffel torony tömegének negyvenszerese). Az űrkorszakban mesterséges holdakon és bolygókon elhelyezett mikrometeorit-detektorokkal kapnak adatokat a mikrometeoritok gyakoriságára, nagyságára, térbeli sűrűségére. A légkörben hamuszerű por formájában vannak jelen, és így a légköri lecsapódásnál, mint kondenzációs magvak szerepelnek, de szerepük van az éjszakai világítófelhők létrejöttében is.

Mivel az űrből a Földre érkező testek anyagának nagyobb része elpárolog, ugyanakkor a „maradvány” vastartalma 25-90 %, nikkeltartalma pedig 1-9 % között mozog, úgy ez jó lehetőséget ad arra, hogy összegyűjtésükre mágnest használjunk.

A begyűjtés módszere – mely kizárólag a vastartalmúakra vonatkozik – a következőkben olvasható.

Papírlapra helyezett, majd azzal egybefogott valamely erős mágnessel végigpásztázunk egy kiszemelt területet, de óvatosan úgy, hogy a felszedett minta ne sodródjon le a papírról. Ha ugyanis nem használnánk papírlapot, a begyűjtött minta leszedése a mágnesről többnyire vesződséges feladat volna. Megjegyzendő, hogy a gyűjtéshez kis elektromágnes is igénybe vehető. Már rövid gyűjtés után a mágnes vonzáskörzetében a papíron sok apró szemcse gyűlik össze. A gyűjteményt óvatosan felfelé fordítva, egy gyufaszállal fellazítjuk a csomókba rendeződött zsákmányt, majd óvatosan kifújjuk a nem mágnesezhető szemcséket. A mágnest eltávolítjuk a papírlap alól, és ezt követően elkezdhetjük a válogatást. Kézi nagyítóval már előre meg is vizsgálhatjuk gyűjteményünk tartalmát: szabad szemmel is látható pászmákban tapadnak egymáshoz a vastartalmú szemcsék pici kavicsokat, homokszemeket átölelve. Közbevetőleg, elképesztő mennyiségű vasreszelék kavarog körülöttünk – városi környezetben különösen –, majd ülepedik meg valahol. 

A papírlapot asztalunkra helyezzük, majd kísérletet teszünk a pászmák szétszedésére, ami előbb-utóbb sikerülni is fog. Próbáljunk az oda nem való anyagtól megszabadulni! 

A nagyító alatt, pláne, ha zsebmikroszkópot használunk, úgy 40-50x-es nagyításút, csodálatos világ tárul fel előttünk. Ismét elcsodálkozhatunk azon, mi minden kavarog a levegőben, mielőtt a talajon leülepednék! Az apró fémforgácsok (jellemzően nagy forgalmú utak környezetében) vélhetően a féktárcsák kopásából erednek, míg más részecskék, pl. rozsdás ereszcsatornáról, bádogtetőről leváló szemcsék lehetnek.

A gyűjtés igen jó eredményt hoz esőlevezető csatornák kifolyásának környezetében. A tetőzet kellően nagy felületén igen sok részecske pihenhet meg, hogy azután egy eső azokat az ereszcsatornában koncentrálva, a talajra mossa. Akinek módjában áll, közvetlenül az ereszcsatornából akár kávéskanállal merhet magának vizsgálati anyagot.

Jó világítás mellett, szabad szemmel is, feltűnően fényes pontocskákat fedezhetünk fel a mintában. Most már közel jutottunk mesterkedésünk céljához! Türelmi feladat következik: a fénylő pontocskák kiválogatása.

Óvatosan fellazítva az állományt, enyhe rázogatással és a papírlap kis mértékű megdöntésével a nagyobb méretű, kb. 0,05-0,1 mm-es golyócskák a konglomerátumból kiválva, maguktól kigurulnak. Ezt követően pedig nagyító alatt, tűhegyesre faragott, és a tapadás érdekében megnedvesített fogpiszkálóval vadászhatunk a még kisebb méretű golyócskákra. Nagyobb nagyítás mellett egy átlagos mintában még több, a fentieknél kisebb méretű golyócskákat látunk!

Rögzítés és tárolás. Bevált módszer egy szeletke öntapadó papírcsíkon történő rögzítés, majd az egésznek beborítása élelmiszer-fóliával (a vákuum-csomagolású felvágottak mintájára), de megteszi egy tapadó szélű jegyzetlapocska is, melyet félbehajtva tárolunk. Alaposabb szemlélődés során nem csak csapágygolyóra emlékeztető, látszatra tökéletesen gömb alakú képződményeket látunk, hanem csepp alakúakat is. Sőt, ragyás, horpadt felületű szemcséket is."

Mikrometeorok

1. Méret:
• Mikrometeorok nagyon kicsik, általában 100 mikrométernél (0,1 milliméternél) kisebbek.
• Gyakran mikroszkopikus méretűek, és szabad szemmel nem láthatók.
2. Összetétel:
• Összetételük változatos lehet, de gyakran tartalmaznak szilikátokat, fémeket (például vasat és nikkelt) és szénalapú anyagokat.
• Ezek a részecskék a világűrből származnak, és gyakran hasonlítanak a nagyobb meteoritok anyagára, de arányuk eltérhet.
3. Megjelenés:
• Gyakran sima, gömbölyű alakúak a légkörben való áthaladás és részleges olvadás következtében.
• Felszínük lehet oxidált vagy üveges megjelenésű.
4. Előfordulás:
• Mikrometeorok sokkal gyakoribbak, mint a nagyobb meteoritok, naponta több tonnányi hull a Földre.
• Megtalálhatók a sarkvidéki jégtakaróban, az óceánok mélyén, és még a városi porban is.
5. Gyűjtés és vizsgálat:
• Gyűjtésük speciális módszereket igényel, például mágneses gyűjtést vagy üledékek szűrését.
• Vizsgálatuk mikroszkópos és spektroszkópos technikákat igényel a kis méretük miatt.