A
neodímium mágnes egy ferromágneses anyag. A mágneses tulajdonságokat tekintve a
legstabilabb mágnes típusokhoz tartozik. A neodímium mágnesötvözet mikrokristályos szemcsékből áll,
amelyek a gyártás során erős mágneses mezőben kerülnek elhelyezésre, így
mágneses tengelyeik ugyanabba az irányba mutatnak. Mágneses értékeit tekintve jelentősen túlszárnyalja a
hagyományos stroncium ferrit értékeit ( 18 szoros értékkel ) valamint az
első ritka földfém mágnes első generációját, a Szamárium-kobalt
mágneseket is.
A típus jelölése ( N ). A mágnes
típus korrózió hajlama magas, ezért felületvédelemmel kerül ki a gyártósorból. A magasabb értékek erősebb mágneseket jeleznek ( pl.: N48
). A szinterezett NdFeB mágnesek esetében széles körben ismert nemzetközi
osztályozás létezik. Értékeik 35 és 52 között mozognak. Az értékek előtti
első N betű a neodímium rövidítése, azaz szinterezett NdFeB
mágneseket jelent pl.:N52.
A ritkaföldfém mágnesekben
rejlő erők nagy veszélyeket hordozhatnak. A néhány köbcentiméternél
nagyobb neodímium mágnesek elég erősek ahhoz, hogy két mágnes közé szorított
testrészeken sérülést okozzanak, még csonttörések is előfordulhatnak. A
mágnesek lenyelése halált is okozhatnak, ha ilyen történik azonnal orvoshoz
kell fordulni.
A „Technikai adatokban” lévő értékek
tájékoztató jellegűek.
Technikai adatok | |
Forma | Korong |
Méret | 16 x 3 mm |
Anyag | NdFeB |
Anyag minőség | N48 |
Felület védelem | Nikkel |
Tapadóerő (Newton) | 3.5 kg ( 35 Newton ) |
Maximális hőterhelés | 80 C ⁰ |
Mágnesezés iránya | Axiális |
Felületi mágneses érték ( gauss ) | 2493 |
- Elérhetőség: Raktáron
- Cikkszám: N16x3K-N48